XX. EMT Földmérő Találkozó

Elsődleges fülek

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) május 24-25-én rendezte a XX. Földmérő Találkozót Marosvásárhelyen. Dr. Csemniczky László, nyugdíjas kollégánk az EMT tiszteletbeli tagja lett és ő kapta meg idén az EMT és az MFTTT által alapított Márton Gyárfás díjat, melyet a Vándorgyűlésen adnak át.

Tanszékünk munkatársai három előadással szerepeltek a konferencián. Ádám József  Eötvös Lóránd a 2019. év Európai földmérője címmel tartotta meg a találkozó nyitó előadását. Homolya András Árvizek és szintezések Magyarországon címmel tartott szakmatörténi előadást. Siki Zoltán és ifj. Csemniczky László (DigiKom Kft.) GeoEasy, geodéziai számítások szabadon című közös előadásukban számoltak be egy földmérőknek fejlesztett nyílt forráskódú programukról.

A szakmai programot egész napos kirándulás követte, a Teleki-kastélyt (Gernyeszeg), a Kemény-kastélyt (Marosvécs) és a Rhédey-kastélyt (Erdőszentgyörgy) látogattuk meg. Emellett a székely nyelvvel is ismerkedhettünk, melyet az alábbi kép igazol.