2017. május 24.
Dr. Dunai Lászlót, az Építőmérnöki Kar dékánját tavaly választották meg az MTA levelező tagjának. Nyáron, nem sokkal ezután, elmesélte, hogy Ő hogyan élte meg a megtisztelő kinevezést:
„Az MTA doktori fokozat az a maximum, amit az ember önerőből elérhet tudományos területen, és én ezt nagyon fontos mérföldkőnek tartottam. Magam elvárásaihoz képest ezt kissé megkésve, csak 2008-ban szereztem meg, de az akkori egyetemi szabályozásnak megfelelően előtte, már 2003-tól professzori kinevezést kaphattam. Nem éreztem magam „igazi” professzornak azonban mindaddig, amíg akadémiai doktor nem lettem. Miután jobban beleláttam az Akadémia működésébe, természetesen gondolkoztam azon, hogy kik fogják követni a testületben a nagy elődöket. De hogy végül kik követhetik, azt az adott szakterület akadémikusai döntik el. Ők háromévente, amikor akadémikus választás van, javaslatot tesznek jelöltekre. Egy napon, az általam nagyon tisztelt volt professzoraim és korombeli akadémikusok egy csoportja közölte velem, hogy ők engem jelölnek. Hatalmas érzés volt megélni, hogy ezek az emberek engem egy ilyen tudományos rangra alkalmasnak tartanak. A több kiváló jelölt közül természetesen nem válhat mindenki akadémikussá, itt bizony a szerencsének is szerepe van. Az ajánlás és döntés folyamatában már nem a jelöltön múlik a dolog, nem úgy, mint a doktori védésnél, ahol egy komoly megmérettetés után kaptam meg a címet. Itt hónapokig, a döntési folyamat egymást követő stációi során, bizonytalanságok közepette várakoztam. Ezt nehezebben éltem meg volt, mint amikor nyilvános védésen, szakmai vitában kellett megvédenem téziseimet. Bíztató híreket kaptam ugyan, de örülni csak május 2-án este háromnegyed hétkor mertem, amikor ajánlóim közölték velem a jó hírt, hogy akadémikusnak választottak. Még előttem áll egy székfoglaló előadás, az viszont úgy alakult, hogy csak jövő év elején lesz.”
A székfoglaló előadását 2017. február 24-én tartotta meg Dr. Dunai László, ennek képei ebben a galériában láthatók.