8. Mérnökgeodézia Konferencia 2022

Elsődleges fülek

A Geodézia és Geoinformatikai Tagozat idén november 5-én, szombaton tartotta a szokásos, éves Mérnökgeodézia Konferenciát, immár a nyolcadik alkalommal. A Tagozat, a Baranya Megyei Mérnöki Kamara és a BME ÁltaIános és Felsőgeodézia Tanszéke idén is, közösen, hibrid konferenciát rendezett. A helyszínen mintegy 30, az online térben 130 fő vett részt. 14 előadás hangzott el, ebből három előadást diplomadíjban részesült fiatal kollégák tartottak, valamint négy posztert is bemutattak a készítők 5-5 percben. Hagyományos módon az első előadást a társszakmák képviseletében Dr. Kövesdi Balázs tartotta, Hidak próbaterhelése címmel. Az előadások idén is elsősorban a korszerű geodéziai technológiákkal foglalkoztak, szinte minden előadásban szerepet kaptak a pontfelhők. Több előadás is foglalkozott az útépítés korszerű geodéziai módszerekkel végezhető feladataival, ezzel kapcsolatos lehetőségekről. A szerzők bemutatták az idei FAP keretében készült, tervezési térképekkel kapcsolatos segédletet. Az elhangzott előadások prezentációi, fényképei és videói (hamarosan) elérhetők a Tagozat honlapján.

 

 

Tanszékünk munkatársai nem csak a szervező munkába kapcsolódtak be, hanem három előadás (Égető Csaba, Hrutka Bence és Siki Zoltán) és négy poszter előadás (Siki Zoltán, Takács Bence és Tuchband Tamás) bemutatásában vettek részt. A tagozat diploma díj pályázatán díjazott két végzett hallgatónk is bemutatta munkáját, Nagy Zoltán BSc és Ghermán Sámuel MSc diplomamunkáját ismertette a széles szakmai közönség előtt.