Mérnökgeodézia Konferencia 2020

Elsődleges fülek

November 7-én volt az idei Mérnökgeodézia Konferencia, melyet a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, az Általános és Felsőgeodézia Tanszék és az MMK Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat szervez 2015 óta évente. A konferencián adták át a Hazay díjat Kéri Gyulának, mely a Geodéziai és Geoinformatikai Tagozat érdekeltségi körében végzett kiemelkedő mérnöki tevékenység elismerése. Szintén a konferencián kapták meg a diplomadíj pályázat nyertesei az elismerő okleveleiket, Kecskeméti Máté (BME) és Kleszky Ákos (GEO).

Tanszékünk a programban idén is több előadással szerepelt, melyeket oktatóink és diákjaink adtak elő. Az oktatók közül Rózsa Szabolcs, Takács Bence, Égető Csaba valamint Siki Zoltán volt szerzője vagy társszerzője egy-egy előadásnak. Diákjaink közül Kecskeméti Máté (a tagozati diplomadíj pályázat egyik nyertese), Nagy Nándor és Gherman Sámuel szerepelt az előadók között. Az Építőmérnöki Kar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékéről Baranya Sándor tartott előadást.

Az előadások prezentációi elérhetők a tagozati honlapon. Hamarosan elérhetők lesznek a konferencia előadások videó felvételei is ugyanitt.

A konferencia napján jelent meg a GeoEasy nyílt forráskódú geodéziai feldolgozó program 3.1.3 verziója, melynek fejlesztésében a tanszék munkatársai is részt vesznek és az oktatásban is használjuk.