2025. január 09.
Szorosabbra fűzi az együttműködését a BME és a V-Híd Csoport.
Együttműködési megállapodást kötött a Műgyetem és a V-Híd Csoport, új szintre emelve az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát. A partnerség célja, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzésben részesüljenek. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.
A megállapodás értelmében a V-Híd vendégoktatókat biztosít a BME alap- és mesterképzéseihez, az Építő 250 ösztöndíjprogramban pénzügyi támogatást ad évente legalább 30 hallgatónak, a V-Akadémia ösztöndíjjal pedig további 5 tehetséges diáknak nyújt anyagi segítséget és szakmai fejlődési lehetőséget. A vállalat emellett támogatja a kar Zielinski Szilárd Szakkollégiumának tevékenységét, hozzájárulva pályaorientációs programok megvalósulásához 6-12 középiskolában.
Az együttműködés kiemelt része az egyetemi tárgyak tematikájának fejlesztése, olyan új tantárgyak és tananyagok kidolgozása, amelyek a 21. századi infrastruktúra-építés kihívásaira készítik fel a hallgatókat. A BME segíti a V-Híd belső képzési rendszereinek fejlesztését is.
„A BME Építőmérnöki Karának mérnökei mindig is kiemelkedő szakmai színvonalat képviseltek, amit mi is tapasztalunk a munkatársaink körében. Ez az együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy közösen formáljuk a jövő mérnökeinek tudását és hozzájáruljunk az iparág fejlődéséhez” – mondta Sárváry István, a V-Híd Csoport vezérigazgatója az aláírás után.
„A megújuló BME stratégiai célja, hogy olyan oktatási, kutatási és innovációs környezetet hozzon létre, amelyben hallgatóink versenyképes tudásra tesznek szert. Az egyetem stratégiájának középpontjában áll az egyetem és az ipar együttműködésének erősítése, hiszen korszerű, jövőálló mérnöki és gazdasági tudást csak a magas szintű elméleti ismeretek és az ipari, gyakorlati tapasztalatok átadásával adhatunk hallgatóinknak.
A hazai vállalkozások fejlesztése és nemzetközi versenyképességének javítása érdekében pedig kutatási erőforrásainkat ajánljuk az innovatív vállalkozásoknak”
– mondta Charaf Hassan, a BME rektora. Hozzátette, a BME és a V-Híd közötti együttműködés kiváló példája e stratégia megvalósításának, az pedig külön öröm, hogy a cégcsoport elhivatottan támogatja az építőmérnöki hivatás népszerűsítését, hiszen „a fenntartható jövőnk egyik kulcsa az épített környezetünk megújítása”.
A két fél szakmai együttműködése a kutatás-fejlesztésre is kiterjed. 2024 őszén Berlinben megrendezett InnoTrans kiállításon a BME Építőmérnöki Kara, az osztrák Plasser & Theurer és a V-Híd háromoldalú megállapodást kötött. Ennek keretében számos, a vasúti pályák állapotának felmérésére, a vasútépítő gépek fejlesztésére és a digitalizált adatfeldolgozás automatizálására fókuszáló közös kutatási projekt indulhat. |
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság