Építőkaros siker az MEKH Dimplomadíj-pályázatán

Primary tabs

Szabolcsi Balázs, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék végzett hallgatója III. díjat nyert az MEKH energetikai és közmű témában meghirdetett Diplomadíj-pályázatán.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a BME Energetikai Szakkollégiumával együttműködve második alkalommal hirdette meg a Diplomadíj-pályázatot. A pénzdíjas lehetőséggel a hivatal a szakterületeihez kapcsolódó tanulmányokat folytató tehetséges hallgatók jutalmazása volt a céljuk.

A hétfői díjátadó ünnepségen elhangzott: azon három hallgatót jutalmazták, akik a hivatal és az ország számára fontos energetikai és közmű témakörben a legkiválóbb pályamunkákat nyújtották be. A MEKH 600 ezer forint összdíjazásban részesítette a legjobbnak ítélt három hallgatót.

Dr. Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese a díjátadón hangsúlyozta, hogy sok más területhez hasonlóan az energiaiparban is fontos az utánpótlás. A pályázó fiatalok bizonyítják, hogy sem témában, sem vállalkozó kedvű, magasan képzett fiatalban nincs hiány. Dr. Grabner Péter mellett dr. Kisvárdai Gábor, a közszolgáltatásokért felelős elnökhelyettes titkárságvezetője és Pácsonyi Imre, a BME Energetikai Szakkollégiumának volt elnöke vettek részt az ünnepségen díjátadóként.

A díjazottak:

I. díj - Kazsoki Attila Sándor: Lakossági energiafogyasztás és napelemes energiatermelés egyidejűségének növelése energiatároló alkalmazásával

II. díj - Kovács Zsófia: Az elektromos hajtású személygépkocsik elterjedése Magyarországon

III. díj - Szabolcsi Balázs: A Szentendre-szigetre telepített csáposkút csoport vizsgálata

 

Szabolcsi Balázs az Építőkar Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékén még BSc-s hallgatóként kezdte el kutatni a felszín alatti vizek témakörét: „Hajnal Géza Tanszékvezető úr témajavaslata alapján kezdtem kutató munkába a diplomamunkámhoz a felszín alatti vizek témakörében. A BSc államvizsga után a Fővárosi Vízműveknél helyezkedtem el a Víztermelési Osztályon, így az MSc képzést már munka mellett végeztem. Ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy az osztály működési területéhez kapcsolódó Szentendrei-sziget kútjait vizsgáljam. A kérdés, amire választ szerettem volna kapni, hogy pontosan melyek azok a paraméterek, amelyek egy csápos-kútból termelhető vízhozamot befolyásolják. A feladat komplexitásából kifolyólag számos emberrel konzultáltam, mely során segítőkészséget, valamint a szakmai tudás átadását kaptam!”

 

Balázs nem számított ilyen jó eredményre, főleg, mivel tavaly nem nyert díjat vízi közmű szakmában pályázó:

A Diplomadíj-pályázatra Bíbok Attila munkatársam (aki a VKKT tanszék doktorandusza is), bíztatására jelentkeztem. A pályázathoz a pályamű mellett szakmai, tudományos és közéleti tevékenységet is igazolni kellett, ehhez a vízműveknél eltöltött 2 évemet erős alapnak éreztem. Nagyon megtisztelőnek tartom az elért helyezést, és mindenkinek azt tudom tanácsolni, ha csak teheti, akkor a mesterképzést munkavégzés mellett végezze, mert így szakmát tanulni és a munka világába beilleszkedni sokkal könnyebb.”

A pályázat elbírálói arról számoltak be, hogy nagyon szoros volt a verseny, így tényleg sokat számított a dolgozat melletti szakmai tevékenység.

Gratulálunk Balázsnak!