2017. January 26.
Dr. Dunai László dékán szerint a három dékánhelyettes a Kar három muskétása, akik szuper csapatot alkotnak.
Hiába nagyon hasonló a titulus, az Építőmérnöki Kar mindhárom dékánhelyettese más-más feladatokat lát el, és Dékán úr szerint egészen különböző egyéniségek is. Ez hamar kiderül a velük készült interjúból – ahogy sok egyéb más titkos információ is.
Tóth Flóra interjúja
A közös beszélgetést hosszas egyeztetés előzte meg – mindenki nagyon elfoglalt. Amikor végre sikerült találkoznunk, szinte azonnal elkezdődött a visszafogott piszkálódás. Ami az interjú során folytatódott, végül a fotózásra odáig fajult, hogy viccelődésnek álcázva mindenkiről kiderült, hogy fontosabb munkát végez, mint a másik két dékánhelyettes együttvéve (talán ezt nevezzük egészséges versenyszellemnek). Így legalább fel sem merül Dr. Joó Attila László gazdasági-, Dr. Krámer Tamás tudományos- és Dr. Lovas Tamás oktatási dékánhelyettessel kapcsolatban, hogy nem szeretik a munkájukat.
Tóth Flóra: Hogyan indultatok az építőmérnöki pályán? Hamar kiderült, hogy a diploma után a Karon maradtok?
Joó Attila László: 2001-ben diplomáztam, az édesapám is építőmérnök, részben ezért választottam ezt a pályát. Eleinte nem készültem doktorandusznak, azután találkoztam Dékán úrral, és egy különleges házi feladat és TDK után Ő lett a diploma konzulensem, majd felajánlotta, hogy doktoranduszként vinne tovább. Így maradtam, 2009-ben szereztem meg a doktori címet, és végigjártam az egyetemi ranglétrát, 2012 óta vagyok docens.
Lovas Tamás: 1999-ben diplomáztam, szüleim is építőmérnökök. Bennem nem nagyon merült fel hogy itt maradjak, Detrekői Professzor úr kapacitált negyedéves koromban, hogy TDK-zzam, és utána az ő hatására jelentkeztem doktorandusznak. Akkor még nem is gondolkoztam ilyen életpályában, az oktatás tetszett meg. Eleinte közlekedési hálózatok gráf modellezésével foglalkoztam, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően találtam rá az akkoriban még új technológiának számító lézerszkennelésre. 2009 óta dolgozom docensként a Karon, idén márciustól vagyok oktatási dékánhelyettes.
Krámer Tamás: Én 1993-ban kezdtem a tanulmányaimat, és kezdetben közlekedésmérnök akartam lenni, mert az utak tervezésért már a gimnáziumban rajongtam. Szerencsére még éppen időben rájöttem, hogy építőmérnökök építik az utakat, így a felvételimet ide adtam be. Aztán az egyik docens oktató javasolta a vasútépítés tanszékről, hogy inkább az általánosabb szerkezetmérnöki diplomát szerezzem meg, és így is tettem. Közben Józsa János Professzor úrral, mostani rektorunkkal elkezdtem egy TDK kutatást, és ez annyira megtetszett, hogy az egyetem után is folytatni szerettem volna doktoranduszként. Tavi hidrodinamika témakörben folytattam, így bejártam a közlekedéstervezés, a szerkezettervezés, és a vízmű-építés témáját is. A szokásos szinteket végiggyalogolva 2009 júliusától vagyok docens. Attilával tavaly júliustól lettünk megbízott dékánhelyettesek, és tavaly szeptembertől pedig megválasztottak.
JAL: Annyival egészíteném ki, hogy mindhárman voltunk kint az Egyesült Államokban kutatni a Korányi Imre ösztöndíjjal, ami – talán mindannyiunk nevében elmondhatom – nagymértékben formálta a szemléletünket.
TF: Hogyan épül fel a Kar rendszere, mik a dékánhelyettesek feladatai?
JAL: Három dékánhelyettes van, én vagyok a gazdasági dékánhelyettes, aki a pénzügyek és költségvetés mellett az adminisztrációs ügyek dékánhelyettese is. Mivel a srácoknak viszonylag jól meghatározott a területük, ezért minden, ami nem hozzájuk tartozik, az gyakorlatilag hozzám kerül. Minden munkaügyi dolog is és azok adminisztrációs teendői is. A Dékáni Hivatallal szorosan együttműködve dolgozom, valamint mindenféle szabályzat, dékáni utasítás és egyéb kari szabályozó eszköz hozzám tartozik. A munkának van egy rendszeres egyetemi szintű bizottsági formája, van gazdasági dékánhelyettesi értekezletünk minden héten, nem úgy, mint az oktatásiaknak… (nevetés)
LT: Erre majd válaszolok!
JAL: Valamint van Gazdasági Bizottsági ülésünk is, a Szenátusnak van Gazdasági Bizottsága, és az oda kerülő anyagok gazdasági előkészítését mi visszük. Valamint az Informatikai Bizottság felügyeletét is én viszem, ez onnan jött, hogy korábban én voltam az elnöke a Bizottságnak, de amikor dékánhelyettes lettem, visszaléptem, de a felügyelet nálam marad.
LT: Az oktatási dékánhelyetteseknek nincs heti gyűlésük, tavasszal mégis minden héten volt Oktatási Dékánhelyettesi értekezlet az új TVSZ miatt, persze ez nem ilyen két órás bájcsevegés, mint a gazdaságisoknál (nevetés). Az oktatási feladatkörben vannak olyan feladatok, amik 10 évente egyszer fordulnak elő, mint például most az új TVSZ, de a munka nagy része nem ilyen. A Kar tanulmányi adminisztrátoraként, oktatási felelőseként dolgozom. Van, hogy a tanulmányi ügyek hetente tízesével érkeznek a hallgatóktól, oktatóktól, amik a csip-csup dolgoktól kezdve elég komoly gondokig tartanak – mondjuk, hogy valakit átsorolnának, ha nem engednénk, hogy egy tárgyat az adott félévben fölvegyen –, és ezeket kell megoldani. Oktatással kapcsolatos ügyintézés a felvételik szervezése, a ponthatárok meghatározása, a számonkérések és vizsgák szervezése, de a tantermek optimális kihasználása és az órarend szerkesztése is.
KT: Na és akkor minden, amit nem mondtak el az előbb, az a tudományos dékánhelyettesnek a munkája (nevetés). A dékán tudománnyal kapcsolatos munkájában nyújtok segítséget. Ebben is nagy szerepet kap az adminisztráció. Egyetem felé a kari tudományos teljesítményről, pályázásról, infrastruktúráról kimutatásokat készítek. A kitüntetésekre a kar általi felterjesztések pályázati anyagát is én dolgozom ki. Vannak idényszerű feladatok, például az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjával kapcsolatos ügyintézés. A Kar Kiemelt Kutatási Témájának a koordinálását is én intézem. Egy nagyobb feladatom volt ez alatt az egy év alatt, ami már a felkérésem alkalmával nevesített is Dékán úr. A fiatalok motiválására publikációs támogatási rendszert dolgoztuk ki, ezzel segítjük hozzá a Kari posztdoktorokat ahhoz, hogy meg tudják ítélni a folyamatos színvonalas publikálás fontosságát. És noha van a karnak egy TDK felelőse, övé azért a főszerep, én is rajta tartom a szemem és segítem a forrásokra a pályázást, a TDK mozgalomnak az élénkítését. Valamint a doktoranduszokkal kapcsolatos ügyek is hozzám tartoznak.
TF: Dékán Úr azt mondta rólatok, hogy nagyon különbözőek vagytok. Ez igaz?
JAL: Nem hiszem…
LT: Szerintem sem…
KT: Én ezzel egyetértek, szerencsésen különbözőek vagyunk (nevetés). Különböző területről érkeztünk. Ami mindenképpen közös bennünk az az, hogy nem olyan régen lettünk docensek. Mögöttünk vannak aktív kari szintű előzmények, és az életkorunk is hasonló.
TF: A Karon dolgozó oktatók foglalkoznak oktatási, kutatási és ipari feladatokkal. Melyik áll hozzátok a legközelebb a háromból?
JAL: Mind a hármat egyformán szeretem.
LT: Mit mondjon egy oktatási dékánhelyettes?! Nekem egyébként tényleg az oktatás a leghangsúlyosabb.
KT: Tamástól kaptam egy könyvet, aminek a pontos részleteit már nem tudom felidézni, de volt benne egy jó osztályozása az ember szakmai életének: vannak sürgős és fontos teendők, és ezek gyakran nem esnek egybe. A sürgőssel nem nagyon teheted meg, hogy nem foglalkozol, de mégis valahogy arra kell törekedni, hogy a fontosakkal foglalkozzál, és úgy módosítsd a sürgősséget, hogy ne essen kára a fontosságnak. Nálam erősebb hangsúlyt kapott a kelleténél az ipari munka, az oktatási terhelést pedig kaptam, jöttek félévente a tárgyak. És a tudományos tevékenység volt az, amit főleg a doktoranduszaimon keresztül tudtam végezni. Ez az, aminek én a súlyát növelném. Egyikünket sem segíti ebben a dékánhelyettesi teendő, de nekem, mint tudományos dékánhelyettesnek fontos célkitűzésem is, hogy a doktori megszerzése utáni időszakban ne sikkadjon úgy el a tudományos eredményeknek a vadászata.
JAL: Azt azért hozzá tenném, hogy sokan azt gondolják, hogy az egyetemi oktatói lét az olyan nyugdíjas állás, csak úgy elvagyunk 8-4-ig a szobánkban. Én azt gondolom, hogy aki jól akar teljesíteni, annak mind a három területen egyszerre kell jót, sőt kimagaslót nyújtania. Szóval nem hiszem, hogy bármelyikünk napi nyolc óra munka után lecsukná a laptopját. Van, amikor még az éjszaka folyamán is emailezgetünk egymással. De valóban, mind a három területen meg kell állni a helyünket.
LT: És ez az oktatásban mutatkozik meg a leginkább, tehát az tud szerintem minőségi vezető oktató lenni, tárgyakat megreformálni, újakat behozni, aki gazdasági tapasztalattal és tudományos tapasztalattal is rendelkezik, ott is mindig magas szinten tartja magát.
TF: Milyen tanárnak tartanak Benneteket a diákjaitok?
JAL: Szerintem jók vagyunk, az OHV értékeléseink általában jók szoktak lenni. Személy szerint nem hiszem, hogy olyan szívszorítóan kegyetlen lennék.
LT: Én a liberálisabb oktatók közé tartozom. Ez néha a fejemben konfrontálódik a tanulmányi ügyek kezelésével, mert ott nem szabad mindig engedni, következetesen szigorúnak is kell lenni.
KT: Engem szerintem nem a jobb indulatú oktatók közé könyvelnek el, miközben én magamat egy következetes, a szó pozitív értelmében szigorú, tehát nem kivételező oktatónak tartom. Néha meg szoktam azon ütközni, hogy kegyetlenebb oktatónak tartanak, pedig jobbnál jobb jegyeket szoktam adni.
TF: Marad időtök hobbira?
LT: Ha túl sok munka gyűlik össze, az önfejlesztéstől meg a hobbiktól veszi el az időt. Én például a sporttal vagyok így; hetente legalább háromszor futok, eddig bringával jártam dolgozni, de amióta dékánhelyettes vagyok, csak autózom. Egyrészt, mert többször kell elegánsan felöltözni, másrészt amúgy is korán járok, biciklivel meg majdnem egy óra beérni, hazafelé is egy óra, ez most nem fért bele; sajnálom a családtól az időt.
JAL: Nálam is kevés idő marad, a hobbi az, amit a munka miatt fel kellett adni. Mentőkutyáztam, ott ismerkedtem meg a párommal is. Most erre egyáltalán nincs időnk. Nemrég született a második gyermekem, pont amikor dékánhelyettes lettem, úgyhogy ez még extra rátét volt az időre, igyekeztem minden szabadidőmet a családommal tölteni.
KT: Én is futottam, de az utóbbi időben erre kevés idő jut. Amit nem akarok tovább csökkenteni, az a családi igények kielégítése. Az estéket és a hétvégéket szeretném nagy arányban erre fordítani. De nem mindig lehet.
TF: Hol pihentek szívesebben: külföld vagy belföld, város vagy vízpart?
KT: Inkább külföld. Az számít igazából kikapcsolódásnak.
JAL: Mostanában nálunk kicsik a gyerekek, ezért belföldre utazunk inkább. Azt tapasztalom, hogy nagyon sokat fejlődött a vidéki vendéglátás és a szépség mellett ez is fontos számunkra. Régebben szinte csak külföldre utaztam nyaralni, most viszont csak a belföldi pihenés jöhet számításba. Aztán ha a gyerekek nagyobban lesznek, akkor majd visszatérünk a nagyobb külföldi utakhoz is.
LT: Nekem volt egy hosszabb időszak az életemben, amikor nagyon sokat kellett utaznom. Két nagy EU-s projektünk volt, azóta nem szeretek repülni. A gyerekekkel évente egyszer igyekszünk külföldre utazni. Belföldön nagy a rokonság, ami megkönnyíti az ország felfedezését.
JAL: Ha a vízpart és a város között kell választani, akkor egyértelműen város.
KT: Szívesen mondanám a vízpartot, kötelességem is lenne, de a város jellemzőbb nálam is.
LT: Én inkább túrázós vagyok, a hegyvidéket kedvelem és a városi látnivalókat, de a gyerekek inkább a vízpartot szeretik.
