A dél-budán nagy elterjedésben található első, máig termelt természetes gyógyvíz, az ún. keserűvíz
eredetének leírásával, lehetséges eredetének a vizsgálatával kezdődött a magyarországi hidrogeológia
(1857, 1896, 1911 években) A terület vízadó rétegeinek tudományos vizsgálatát a XX század
negyvenes éveiben készítette el tanszékünk akkori vezetője Dr. Vendl Aladár professzor. Eredményei
a rétegek leírása mellett egyszerű kémiai méréseken alapultak. Az ötvenes évek óta ezzel a
vízkinccsel érdemben senki sem foglalkozott, a modern analitika eredményeit erre a területre nem
alkalmazták.
A területen végzett eddigi kutatásaink alapján a korábbi keletkezési elméletek jelentős részben
felülvizsgálatra szorulnak. A megmaradt gyógyvizes területek védelme is csak részben biztosított,
elszennyeződésük lehetőségét szintén modern módszerekkel vizsgáljuk. A terület hidrogeológiai
viszonyait regionális keretben helyezve írjuk le a vízáramlás számítógépes modellezése segítségével.
A területen észlelt különleges hidrogeológiai jelenségeket új megközelítésben írjuk le és értelmezzük.
A magas sótartalmú gyógyvíz itt a szárazföldön belül egy speciális, hiperszalin környezetet hozott
létre eddigi előzetes eredményeink szerint.
A doktori dolgozatban a gyógyvizes területek multidiszciplinális jellemzésére törekszünk. A földtani,
vízföldtani, genetikai jellemzők mellett a mérnöki szemléletnek megfelelően tömören bemutatjuk a
terület hasznosítási korlátait és lehetőségeit, értékeit, és a védelmének a lehetőségeit. A keserűvíz
magas szulfát-tartarma miatt az alapozások cementanyagára korrozív hatású. Azonos eredetű szulfátos
víz a főváros más területein is megjelenik kisebb mennyiségben, azaz a genetikai vizsgálatoknak a
talajmechanikai tervezői munkában is hasznosíthatóak lehetnek. A sós víz ebben hőtárolási
lehetőséget is biztosíthat, agyagos közegben azaz a jelenlegi homokos vízadó rétegre telepített
hőszivattyús hasznosítás kiterjesztésére is lehetőséget nyújthat..